Magunkról

A Wonderteam Kft. 2011. márciusában alakult azzal a céllal, hogy elsősorban a köznevelésben érintettek, valamint az oktatás, a nevelés, a kulturális területen működő intézmények, civil szervezetek számára nyújtson magas színvonalú szolgáltatásokat. Elsősorban Bács-Kiskun megyében és a Dél-alföldi régióban tevékenykedik, hogy az általa nyújtott szolgáltatásokat, a megszerzett szakértelmet és tapasztalatot partnerei elérhessék.

Főbb céljaink:

  • Az intézmények szakmai feladatai ellátásának segítése tanácsadással, tréningekkel, mérésekkel, helyzetelemzéssel, stratégia kidolgozásával és a megvalósításban való közreműködéssel
  • A nem formális és informális oktatás, képzés disszeminációjának támogatása

Fő tevékenységeink:

  • Oktatást kiegészítő tevékenység, amely keretein belül tréningek szervezésével, megtartásával, szaktanácsadással segíti a köznevelési, közművelődési és kulturális intézmények vezetőit, munkatársait, a civil szervezeteket.
  • Programok kidolgozásával és megvalósításával támogatja a hátrányos helyzetű csoportok, a speciális nevelést igénylő csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését.
  • Szakmai lektorálással, könyvkiadással támogatjuk a nem formális és informális nevelés-oktatás aktuális kérdéseire választ adó kiadványok elkészítését.
  • A tehetségígéretek komplex fejlesztését tehetségazonosítással, tehetségtanácsadással, tehetséggondozó programok kidolgozásával és a megvalósításban való közreműködéssel igyekszünk segíteni.
  • Tanulást támogató taneszközök, segédeszközök kifejlesztésével, továbbfejlesztésével járulunk hozzá a tanulási folyamat eredményesebbé tételéhez.
  • Workshopok formájában a pedagógusoknak lehetőséget biztosítunk a kifejlesztett eszközök, módszerek megismerésére, kipróbálására, amelyekkel módszertani kultúrájuk is fejlesztésre kerül.
Weboldalunk a következő típusú cookie-kat alkalmazza: (1) weboldal működéséhez szükséges technikai cookie, (2) funkcionális cookie, amely a szolgáltatás igénybe vételét teszi az Ön számára könnyebbé és gyorsabbá, (3) marketing cookie, amely alapján személyre szabott hirdetésekkel kereshetjük meg Önt. A sütiszabályzatunkat itt érheti el.