Végéhez közeledik a Wonderteam Kft. mentorprogramja

Júniusban zárul a középiskolásoknak meghirdetett "Felkészülés a társadalmi szerepvállalásra" című mentorprogram. A fiatal felnőttek, a társadalmi szerepvállalásukat erősítő program keretein belül kisebb csoportokban, együttműködve dolgozták ki az érdeklődési körükbe tartozó témákból projektötleteiket. A feldolgozandó témák között kiemelt helyen szerepeltek a közoktatási redszer egyes szegmensei, így annak diákközpontú változtatási pontjai, valamit az informatika oktatás szerepének erősödése, a többi tárgyba való integrálási lehetőségei. A diákok figyelmét felkeltette a tömegközlekedési eszközök jegyvásárlásának informatikai alapú fejlesztése, éppúgy, mint a környezetvédelem, az újrahasznosítás kérdése is.

Az elmúlt hónapokban megvalósult foglalkozásokon a résztvevőknek lehetősége nyílt megismerkedni strtup cégvezetőkkel. Török Judit designer (Mano Design Kft.), a Kuvik eszköz fejlesztője arról beszélt, hogy a Design Terminál mentorprogramja hogyan játszott szerepet terméke piacra kerülésében. A program végéhez közeledve a megvalósult ötlettől való továbblépés fontos elemeit (brandépítés, szabadalom, védjegybejegyzés) is bemutatták a mentorok workshop keretein belül.

A mentorporgram végső célja, hogy a bevont tanulók a későbbiekben ki tudják bontakoztatni tehetségüket, társadalmi szerepvállalásuk és a munkaerőpiacon való megjelenésük hatékony legyen. Ezt az egyéni és csoportos mentorálási folyamat során önéletrajz elemzéssel, önéletrajt-írási technikák elsajátításával erősítette Bartók Anna, marketing tanácsadó.

A mentorprogram zárórendezvénya a júniusban megrendezésre kerülő bemutató és kerekasztal beszélgetés, amelynek keretein belül az érdeklődők betekintést nyernek a tehetségek által kidolgozott projektekbe.

A projekt a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg. 

ntp emmi emet logo szines
Weboldalunk a következő típusú cookie-kat alkalmazza: (1) weboldal működéséhez szükséges technikai cookie, (2) funkcionális cookie, amely a szolgáltatás igénybe vételét teszi az Ön számára könnyebbé és gyorsabbá, (3) marketing cookie, amely alapján személyre szabott hirdetésekkel kereshetjük meg Önt. A sütiszabályzatunkat itt érheti el.